2. Rész: ...A nagy találkozás...

Eltelt 8 nap. A mai napon lesz megtartva a One Direction koncert, amiért már vagy egy 1 éve epekedünk Sellyvel. Kimondhatatlanul izgulok, nem tagadom. Egész nap csak készülünk, sminkelünk, ruhát próbálunk, és rettenetesen izgulunk. Azt se hagyjuk ki, hogy minden öt percben azon kapjuk magunkat, hogy ma este, ott lehetünk a backstage-ben, és beszélhetünk velük. Szó szerint egy valóra vált álom, a javából!

Délután 16:00

Már mindenki kész volt, amikor beültünk a kocsiba és elindultunk a koncert helyszínére. Fél útig sem tartott, míg mindenünk bezsibbadt a sok kocsikázástól, és a zötykölődő úttól. A feszültség levezetése érdekében, anya bekapcsolta a rádiót, ahol éppen Ed Sheeren, Give me Love című száma volt.
-Köszönjük anya, ez sokat segített! Ed lesz az előénekes, így még jobban izgulunk, hála neked!
-Jól van, azért nem kell leharapni a fejem, én csak véletlenül kapcsoltam ide, nem tehetek róla, hogy ez megy a rádióban!
-Ne haragudj anya, csak már annyira izgatott vagyok...
-Tudom, tudom. Én is ilyen voltam a te korodban, csak akkor az ABBA és a Back Street Boys volt a menő. Éltünk-haltunk a zenéjükért. Úgy látom ez most sem változott.-Ezzel anya rám kacsintott, egy visszamerengő tekintet kíséretében.

Este 20:00

Miután megérkeztünk a helyszínre, leparkoltunk, és elindultunk az arénába, ahol már sok vágyakozó, lázban égő Directioner várakozott, hogy fellépjenek a fiúk. Anyáék addig elmentek vásárolni, és ránk bízták, hogy vigyázzunk magunkra, ne csináljunk semmi hülyeséget. A pénztárban, a jegyek bemutatása után, megkaptuk a V.I.P. nyakba akasztónkat, amire úgy kellett vigyáznunk, mint a szemünk fényére. Miután bebattyogtunk, megpillantottuk az eszméletlenül nagy színpadot, és a mellette tátongó, még üres nézőteret. Pár fanatikus már elfoglalta a helyét, mi is így tettünk. Irigykedve néztek a sima jeggyel rendelkező fanok, amint megpillantották a nyakunkban lógó kártyát.

Este 20:45

A közönség már euforikus állapotban, volt: Sikítoztak, tapsoltak, transzparensekkel lóbáltak a levegőben, alig várták, hogy elkezdődjön a koncert. Majd 5 perc múltán elsötétedett minden, és Ed Sheeren lépett ki a színpadra, nagy lazasággal, sármmal. A közönség végig tombolta műsorszámait, és egyszer vissza is tapsolta, egy búcsúdalra. De még csak most kezdődött az este! Ed levonult, de ekkor érződött, hogy a közönség, még csak most kezdi élvezni az estét...És ekkor 5 fiú robbant be a színpadra. 5 elképesztően helyes fiú, akiknek a neve:  One Direction. Mámoros előadás volt! A fanok majd kirúgták az aréna oldalát, és a fiúk is elemükben voltak.Többször néztem Sellyre, és láttam, hogy egy álma vált valóra(és nekem is!). Különösen azért volt jó, mert nagyon jó helyen álltunk, és mindnyájukat megcsodálhattuk testközelből. Egy viszont nagyon zavaró volt: Harry egy picit idegesnek, betegesnek tűnt. Az volt még a legfurcsább, hogy neki is láttam a csuklóján UGYANAZT a sebet, mint nekem! Jutott eszembe, rá is pillantottam, és ráeszméltem, hogy már teljesen kialakult rajta egy mintázat, ami hasonló volt, mint a Harry-é.Hogy is gondolhatok ilyenre, Ez nagyon naiv tőlem...Ugyanolyan seb? Biztos csak megütötte valahol...

Mikor sikerült leszabadulniuk a színpadról a harmadszori visszatapsolás után, az egész V.I.P. csődületet, a backstage-be irányították a biztonságiak. Itt mindenki kapott egy 1D-s ajándékcsomagot, meg egy kis nasit, amit ott lehetett elfogyasztani, abban az esetben, ha valakinek leesett volna a vércukra. Sellyvel épp beszélgettünk, amikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Olyan ír akcentusos...Igen a fiúk jöttek be, Niall vezetésével! Annyira meglepődtem, hogy félrenyeltem, az éppen számban lévő szendvics darabot. Amikor megpillantottam Harryt, azt hittem ott fogok leájulni a székről. De a többieket sem vetettem meg...Mindannyian annyira dögösek voltak, hogy egyszerre csend lett a teremben, majd halk sutyogás törte meg ezt. Ezt követően a fiúk köszöntöttek bennünket, majd kérdezgettek, hogy milyen volt a koncert. Amikor én következtem, felálltam és odasétáltam hozzájuk, miután sok sikert kívánt Selly.
Mind nagyon aranyosak voltak. Utoljára maradt Harry. Mikor odaértem hozzá, úgy éreztem, fülig bepirulok:
-Szia, hogy hívnak?
-Clara. És téged??.......Öhm, bocsánat, tudom, hogy a neved Harry, csak nagyon izgulok, és ilyenko...
-Oké,oké...Értem én...Izgulsz nemde?
-De igen. Amúgy mi történt a karoddal?
-Egész nap viszket, mint egy őrült. Miért??
-Mert szerintem nekem is.-Ezzel megmutattam csuklómat, és rájöttem, hogy ugyanaz a seb van a karunkon.
-Ez mi a franc??-Kérdeztem, de egy hatalmas villámcsapás félbeszakította mondatom. A villámcsapás után jött a mennydörgés, majd elment az áram...
-Most velem kell jönnöd, majd később mindent elmagyarázok, ne aggódj.-Erre megszorította Harry a kezemet és elhúzott a sötétben. Bíztam benne. Lehet, hogy nagyon hülye döntés volt, és nem is nagyon tudom, hogy miért csináltam. De egyben biztos voltam: Itt valami bűzlik....